GARAMI: ERŐS HARCOS ÉS GÓLVESZÉLYES
Amikor Győrben szakmai igazgató voltam, akkor került be először a felnőtt csapatba. Gábor személyében egy remek rúgótechnikával rendelkező, az összjátékban is jó, harcos középpályást ismertem meg, aki mindemellett gólveszélyes is. Amikor nálam lehetőséget kapott, mindig nagyon jó játékkal hálálta meg a bizalmat, éppen ezért úgy nézett ki, hogy a bajnokság tavaszi folytatásában igazi vezéregyéniséggé nőheti ki magát, és szép karriert fut be. A téli felkészülés során azonban súlyos sérülést szenvedett, elszakadt a bokaszalagja, a felépülése pedig igen hosszú időt vett igénybe, másfél évig nem tudott rendesen futballozni. Nagyon sajnáltam a „kiesését”, hiszen csapatom hasznos tagja volt, aki nem egy fontos gólt is szerzett. Emlékszem, a Kispest 3-0-s legyőzéséből például két találattal vette ki a részét, a Nyíregyháza elleni hazai meccsünkön pedig gyönyörű átemeléses gólt szerzett. Szép mozdulatai láttán tapsolt is a közönség – no nem a Honvéd drukkerei… Olyan játékosnak ismertem meg, akinek fontos a bizalom, ezért úgy gondolom – és egyben remélem is – hogy amennyiben megkapja a lehetőséget, igen jó teljesítményre lehet képes a Ferencvárosban. Az örökrangadók kivételével nagyon sikeres pályát kívánok neki a Fradiban! Megérdemli!
(2005. július 15.)
GELLEI IMRE
Az előkészületi mérkőzéseken már 5 gólt szerzett. Az edzéseken látni rajta, hogy mindenáron bizonyítani akar. Örülök, hogy nem adta fel a harcot a csapatbakerülésért, ha így folytatja, szép tavasz elé nézhet. |