Gábor Görögországban
Erős Gábor nyáron távozott a Ferencvárostól, és a görög Panthrakikos csapatához igazolt, mely ebben az idényben jutott fel a másodosztályba.
Mikor Gábor kiment, hogy megnézze a csapatot, a zöld-fehér egyesület vezetői kimentek elé a reptérre, és még aznap, éjfél körül aláírták a két éves szerződést. Rajta kívül még négy-öt új játékos érkezett a klubhoz, így reális cél lehet számukra a középmezőnyben végezni.
Görögországban Gábor egy teljesen más világba csöppent. Rendezettek a körülmények, több az edzés, és ezek keménysége is szembetűnő a magyarországi viszonyokhoz képest.
A szerződés aláírását követően a csapat Bulgáriába utazott edzőtáborba. Itt napi három edzésen vettek részt, ebből egy csak futással telt. Alig kaptak pihenőt. A „kiképzőtábor” Görögországban is folytatódott. Továbbra is napi három edzése volt a csapatnak, aztán a bajnoki idény közeledtével már „csak” kettő. Emellett több felkészülési mérkőzést is játszottak. Gábor 7 meccsen 2 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott. Gyorsan beilleszkedett új csapatába, melyben irányító középpályásként szerepel. Mind a játékosok, mind a szurkolók elfogadták. Megbecsülik és elismerik a tudását.
A szurkolókat tekintve is más a helyzet, mint Magyarországon. Nem szidják kedvenc csapatuk játékosait, minden apró sikert értékelnek. Egy-egy eredményes megmozdulást tapssal jutalmaznak. A Panthrakikos stadionja nem túl nagy, de ott rendszeresen teltház előtt játszhat a csapat, és még a szemben lévő házak tetején is gyakran látni szurkolót. Néhány perccel kezdés előtt szinte lehetetlen helyet találni. A „kemény mag” tagjai a fedett lelátóval szemben ülnek/állnak, és párbeszédként éneklik a dalokat. Sportszerűen bíztatják kedvenceiket.
Nemcsak a szurkolók, a klub vezetői is megbecsülik a játékosokat. Gábornak az egyik edzésen megsérült a térde, de az orvosok nagyon alapos ellátásba részesítették (masszázs, gyógytorna, ultrahang), így gyorsan felépült.
Gábor tehát rendezett körülmények között játszhat, és rövid idő alatt csapata egyik alapembere lett.
|