Egyre szorosabb
A 20. forduló megrendezése után még jobban összerázódott a mezőny eleje.
A középmezőnyhöz tartozó Kastoria fogadta a Panthrakikos-t a hétközi fordulóban.
A mérkőzés elején gyorsan vezetést szerezte a hazaiak, amit a szünetig meg is tartottak.
A második félidőben tovább növelték előnyüket, de Erős Gábor becserélése jót tett a vendégeknek. Előbb a 82. aztán a 86. percben készítette elő csapata góljait, igy sikerült ledolgozniuk a kétgólos hátrányt.
Felgyorsultak az események, potyogtak a gólok, de 2-2 után már nem változott az eredmény. A Panthrakikos-nak ez volt a harmadik döntetlenje a tavaszi szezon során.
Ezzel a döntetlennel jelenleg a tabella második helyén állnak, de két találkozót még nem játszottak le. Mivel az egyik nagy rivális, az Ionikos kikapott, egy esetleges győzelemmel a zöldek akár a tabella élére is ugorhattak volna.
De mivel az éllovasok botlottak, az üldözők viszont jól szerepeltek, így nagyon összerázódott a mezőny első fele. Az első 7 helyen álló csapat 6 ponton belül van egymáshoz képest, ezért a feljutásért való küzdelem egyre kiélezettebb.
|